A védettségi igazolvány nem azt tanúsítja, hogy a tulajdonosa védett-e

"A május elsején hatályba lépő kormányrendeletben meghatározott szabályok nem az alapján osztják ketté a társadalmat, hogy van-e védettségük, hanem az alapján, hogy van-e védettségi igazolványuk. Pedig a védettségi igazolvány – a nevével ellentétben – nem feltétlenül tanúsítja, hogy a tulajdonosa védett a vírussal szemben. A kártyát ugyanis már napokkal az első adag vakcina beadása után kipostázzák, noha a vakcinák csak a második dózis beadása után mintegy tíz nappal fejtik ki hatásukat. Sokan tehát úgy is felszabadulhatnak a korlátozások alól, hogy nem, vagy alig védettek, miközben az akár ugyanannyira védtelen oltatlanokra továbbra is vonatkoznak a korlátozó intézkedések" - olvasható a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) weboldalán.

További részletek a TASZ állásfoglalásából:

A rendelet nem foglalkozik azokkal, akik egészségi állapotuk miatt átmenetileg vagy tartósan nem olthatók: ilyenek például várandós nők a terhesség bizonyos szakaszaiban, egyes krónikus betegségekkel élők, vagy az oltóanyag egyes komponenseire allergiás személyek. Ők nem tudnak a vakcina felvételével védettséget szerezni, így nem szabadulhatnak fel a korlátozó intézkedések alól sem.

A társadalom felosztása védett, és így „felszabadult”, valamint még nem védett, és így korlátozások között élő emberekre akkor elfogadható, ha ez az állapot átmeneti és meghatározott ideig tart. Nyilvánvaló, hogy most még nem lehet meghatározni egy konkrét időpontot, amikor ez a megkülönböztetés megszüntethető. Annak azonban nem lett volna akadálya, hogy a jogalkotó meghatározza azt a feltételt, amikor feloldja mindenki számára a korlátozást – a nyájimmunitás elérését.

A rendelet arra sem ad lehetőséget, hogy a külföldön beoltottak jogi értelemben is védettnek legyenek tekinthetők. Ez megkülönbözteti őket azoktól, akik ugyanazt az oltást kapták meg, de Magyarországon, így részesülhetnek a védettségi igazolvánnyal járó előnyökben. Ennek a megkülönböztetésnek nincs észszerű indoka.

A védőoltások kötelezővé tétele súlyos beavatkozás volna az emberek önrendelkezési jogába – ha ennél enyhébb eszközzel is elérhető, hogy beadják a nyájimmunitáshoz szükséges mennyiségű oltást, akkor azt kell választani. Az állam ösztönözheti az embereket a védőoltás felvételére, ennek legalapvetőbb eszköze lenne a megfelelő tájékoztatás, de társulhatnak hozzá olyan eszközök is, mint bizonyos előnyök kapcsolása az oltás felvételéhez.

Az oltást tudatosan nem választók hátrányos megkülönböztetése sem fogadható el bármeddig és bármilyen körben, ezért rájuk is vonatkozik, hogy a megkülönböztetés csak akkor jogszerű, ha meghatározzák, hogy milyen feltétel teljesülésekor oldják majd fel.